megváltoztatta a keddi estéimet

[klarikafoolish]

Csomagoló munkás vagyok egy budapesti raktárban. Nem a legizgalmasabb meló, de fizet. A műszakom délután kettőkor kezdődik és este tízkor ér véget. A keddi napok a legrosszabbak. Valamiért mindig kedden van a legtöbb rendelés, a futószalag megállíthatatlanul pörög, és az ember hazaérve már csak a zuhany meg az ágy létezik. De az a bizonyos kedd más volt. A főnök hazaengedett kilenckor, mert kevesebb áru jött. Ritka ajándék. Éltem vele.

Otthon bekapcsoltam a laptopomat. Nem volt kedvem sorozatozni, a haverjaim meg épp dolgoztak. A böngészőmben ott volt egy régi könyvjelző, amit hetekkel ezelőtt raktam el, de sosem néztem meg alaposan. Rákattintottam. A vavada login oldal nyílt meg. Már egyszer regisztráltam korábban, de sosem léptem be utána. A felhasználónevemre és a jelszavámra már nem is emlékeztem. De a “elfelejtett jelszó” funkció csodákra képes. Tíz perc múlva már bent voltam.

A vavada login után az első dolog, ami feltűnt, hogy a számlámon volt még vagy kétszáz forint valami régi bónuszból. Nevetséges összeg. De valamiért nem töltöttem fel új pénzt. Azt mondtam, ezt a kétszázat eljátszom, aztán ennyi. Az első körökben semmi. Apró tétek, apró veszteségek. Aztán a kétszázból lett háromszáz. Aztán ötszáz. Aztán ezer.

Nem hittem a szememnek. A vavada login után olyan simán működött minden, mintha direkt nekem készült volna. A gép nem akadozott, nem dobott ki. Csak pörgött. Én meg pörgettem. Az ezerből lett kétezer. Aztán négyezer. A kezem a billentyűzeten, a szemem a képernyőn. A szívem egyre gyorsabban vert. Nem a pénz miatt. Hanem mert éreztem, hogy itt most valami olyan történik, ami nem szokott.

Este tizenegyre már hatezernél jártam. Leálltam. Nem mertem tovább játszani. Kivettem a pénzt. A következő napokban nem is gondoltam az egészre. De péntek este, amikor a fizetésem már fogyóban volt, eszembe jutott a keddi este. Újra bejelentkeztem. A vavada login ezúttal is gyors volt. A számlámon nem volt semmi, ezért feltöltöttem ötezret. A szabályom az volt, hogy ha elveszítem, elveszítem. De nem veszítettem.

Az a péntek este hozta a második nagy dobást. Nem akkora, mint kedden, de szép. A nyeremény tizenkétezer forint volt. Pont annyi, hogy a hétvégi bevásárlást ki tudjam belőle fizetni. A következő héten már rutinosabban csináltam. A vavada login után mindig megvártam, míg a gép “bemelegszik”. Nem rohantam. Nem tettem fel mindent egy lapra. Apró tételek, türelmes játék.

Aztán a harmadik héten jött az este, amit azóta is emlegetek a kollégáknak a kávészünetben. A vavada login után a számlámon tízezer volt. Gondoltam, ma nem játszom nagyot. De a gép máshogy döntött. Az első tíz percben semmi. Aztán egy olyan kör jött, amitől a képernyő szó szerint kigyulladt. A nyeremény harmincötezer forintnál állt meg. Kivettem a felét. A maradék bent maradt. Azóta is az a maradék a tőke, amiből játszom.

Nem lettem milliomos. Nem vettem belőle lakást. De vettem egy új telefont. A réginek már szét volt repedve a kijelzője. A futószalag mellett azóta is dolgozom. De máshogy. Nem úgy megyek haza, hogy csak a zuhany és az ágy létezik. Van egy kis izgalom, egy kis plusz. A vavada login azóta is a könyvjelzőm között van. Nem használom minden nap. Csak akkor, amikor érzem, hogy a hétköznapok túl szürkék.

A mai napig van egy szabályom. Sosem játszom többel, mint amennyit egy mozijegyre vagy egy pizzára költenék. És ha nyerek, a felét azonnal kiveszem. A másik felével játszom tovább. Mert a játék akkor jó, ha az ember úr marad felette. Én azon a keddi estén úr voltam. És azóta is igyekszem az lenni. A telefonom kijelzője most már ép. A keddi estéim pedig azóta sem a legrosszabbak. Valahogy mindig várom őket.

[Autore]

Post